Köszöntő

Nagy szeretettel köszöntjük a Siklósi - Sztárai Mihály - Református Gyülekezeti Kórus oldalán!

Szeretnénk képek, videók, bejegyzések által megismertetni magunkat, mert célunk az,
hogy szolgáló közösségként, minél többeknek bizonyságot tehessünk az Élő Istenről.
Bízunk benne, hogy eszköze lehetünk Istenünknek
és rajtunk túlmutat majd minden, amit kórusként teszünk.


A Siklós-Máriagyüdi Református Társegyházközség Siklósi Gyülekezetének kórusa vagyunk.
2011. januárjában alakult újra a kórusunk.
Elsődleges célunk az istentiszteletek, főképp az ünnepi alkalmak, zenés bizonyságtétellel való kiegészítése,
zenés szolgálatok vállalása.


Szeretnénk, ha Istentől kapott ajándékainkkal szolgálhatnánk Őt és a körülöttünk élőket is!

Áldás, békesség!
Domokosné Gyulai Zsuzsanna kórusvezető

2013. december 27., péntek

2014 első próba

Kedves Kórustagok!

A téli szünet utáni első kóruspróba: 2014. január 10-én lesz 17.30-kor az iskolában.
Most lehet ismét csatlakozni a kórushoz, ha valaki szeretne!
D.Gy.Zs.

2013. karácsony


Jó volt újra összegyűlni és együtt is karácsonyt ünnepelni!
Karácsonykor pedig szépen énekelte a kórus: Esterházy Pál: Zengjen hálaének, Handel: Örvendj világ! (harangon zenéltek: Domokos István, Rebeka, Bíborka) c. műveit.














2013.nov.24. Kozármisleny

2013.november 24-én szolgáltunk a Kozármislenyi Ref. Gyülekezetben, ahol nagyon jó volt találkozni a helyi reformátusokkal és kórusukkal. Nagyon jól éreztük magunkat! Istentől megáldott alkalom volt. Közösen énekeltük a kozármislenyi ref. kórussal: Bár szétszakadva él az egyház kezdetű dalt. Felhangzott még a kórusunk által: Isten nevét dicsérem (fuvolán közreműködött - Domokos Rebeka), Öröm van nálad, Ha bűnben vagy és vétkeztél.
Köszönöm mindenkinek a felkészülést, odaszánt időt!












2013. október 27., vasárnap

Reformáció2013

Kedves Kórustagok!

2013. okt. 31-én tehát 1/2 5-kor találkozunk a templomban (nyakkendő!) és egy művet fogunk énekelni a reformációi istentiszteleten.
Másnap, nov.1-én nincs próba!
Szeretettel: D.Gy.Zs.

Reformációi istentiszteleten elhangzott: Bár szétszakadva él az egyház.
Köszönöm a kórustagok készülését, szolgálatát!

2013. augusztus 20., kedd

2013 őszi hívogató

A Siklósi Református Gyülekezeti Kórus nagy szeretettel hívja és várja mindazokat, akik szeretnek énekelni, új énekeket tanulni, a keresztyén közösség egy kisebb egységének, a kórusnak tagjaként a Istent dicsérő közös éneklés, zenélés szolgálatát felvállalni.
7 éves kortól lehet jelentkezni!
Kóruspróbák időpontja: péntekenként 18.00-18.45, ebédlőben.
Nyári szünet utáni első próba: 2012. szept. 6. 18h.

Bátorítunk mindenkit, hogy jöjjön
és élje át a zene, mint az Úr ajándékának, áldásait!
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjw-bN_DMM4rHqKF4vmGim1YPQnvVR6ygeYVB5-eCipPF-9SWxyLumhTZmkCUl7VRXfbc2odAvWkZaT3buTwZpBeDqRa_YXBNMauS-Q_30N3aGZKdzzfGnPpqWYvIfdqiao62Odp6Ei_6pR/s320/sing+song+to+lord+jesus.jpg 
"Énekeljetek új éneket az ÚRnak, énekelj az ÚRnak, te egész föld!  Énekeljetek az ÚRnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!"
Zsoltárok 96,1-3 

2013. május 28., kedd

Kórus kirándulás 2013. máj. 25.

Az idei évadunkat is kórus kirándulással zártuk. Az Úr szép időt rendelt nekünk és bár nehezen alakult ki a kirándulás, a nap pedig nem volt kalandoktól mentes, szép órákat tölthettünk el együtt.
Először a pécsi Széchenyi téren sétáltunk és belépést kaptunk a Dzsámiban, aminek gyönyörű akusztikáját kipróbálhattuk és elénekeltük a Miatyánkot.







Azután folytattuk utunkat a Tubesra, a János kilátóhoz. Gyönyörű panoráma fogadott minket, megérte felsétálni a meredek úton. Itt is énekeltünk egyet a kilátóban: Jézus a jó Pásztor















Végül következett a közös ebéd. Nagyon sokat és nagyon finomat ehettünk!




Én jól éreztem magam, remélem Ti is!
Szép volt ez az évünk is, Istennek legyen érte hála!
Ha Ő is úgy akarja, találkozunk ősszel!
Szép nyarat!!